Születésnapi vallomás
Kevés szerethetőbb lény van, mint valaki, aki egész nap csak zabálni akar, önelégülten döglik a kanapén, bosszant és kihasznál minket, igénytelen, nem hagy kellemesen eltölteni egy szabad percet, szándékosan elrontja a nehezen kiküzdött randinkat, látványosan érzéketlen problémáinkkal, gondolatainkkal és érzelmeinkkel szemben, abuzálja a kutyánkat és mindenekelőtt elképesztő megvetéssel kezeli alsóbbrendű intelligenciánkat. Nehéz ugyanis elfeledkezni mindarról, ami összeköt minket: lasagna-imádatáról, hétfő- és mérlegutálatáról és lustaságáról, hogy csak a legfontosabbakat említsük. Mert valljuk be: nem esne jól néha lerúgni Odie-t az asztalról? Nem esne jól néha mindig egy összetekert újsággal szétlapítani a szemtelen pókokat? Nem esne jól a frászt hozni Jon imádottjára? Dehogynem. De Garfield mindezt megteszi helyettünk, hogy mi naponta elégedetten nézhessük, már megint milyen szemtelen ez a dög. Immáron harminc éve.
